Gondoltam igy, hogy tobb, mint egy honapja itt vagyok, ideje irnom egy bejegyzest. Nos, mondhatnam, hogy eszmeletlen kiraly, minden ...

Amandával beszélgettünk. Istenről, az egyházról. Az egész abból a kérdéséből indult ki, miszerint "Szeretnék-e templomi esküvőt",...

Amint elkezdtem nézni a Switched At Birth című amerikai sorozatot, beleszerettem ebbe a nyelvbe. Korábban is a listámon szerepelt, hogy tan...

Nagyon sok tervem van az idei évre. Egy csomó olyan, amiről biztosan tudom, hogy sikerül megvalósítani, és pár olyan is, amiben nem vagyo...

Négy óra maradt 2015-ből, így hát arra gondoltam, ismét csinálnék egyfajta összegzést az évemről, ahogyan tavaly is tettem . Hogy telt, mik...

Búcsúzás. Mindig is nehéz volt, és sejtelmeim szerint örökké az is marad. Cseszettül nehéz. És bár az ismerkedés majd elválás, az új helyre...

El sem hiszem :D Szóval, az történt, hogy kész lettem a Camp Leaders-es profilommal, így a táborvezetők most már láthatják, nézel...

Flickr Images